Rólunk

Emlékezz! Azaz: Jizkor! halljuk a zsidó ünnepeken. A zsidó vallás, kultúra és hagyományok elválaszthatatlan része az emlékezés.

A képzőművészeti alkotások: a történelem ereklyetartói vélte Aby Warburg. E megállapítás érvénye éppúgy kiterjed azokra a hétköznapi tárgyakra és a lakásokban fellelhető műtárgyakra is, melyek birtoklása identitásunk és tradícióink részét képezik, alakítják. A Lindenfeld Partners által kezdeményezett “Családi Vitrin” projekt azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse Közép-Európa zsidó polgári családjai tárgyi emlékezetének feldolgozását családtörténeti, szociológiai és művészettörténeti szempontból egyaránt. A huszadik század meghatározó történelmi eseményeinek közvetlen szemtanúi közül mar csak alig néhányan megszólíthatóak, ezért az elmúlt évtizedek „oral history” gyűjteményei lassacskán lezárulnak. A két világháború között már divatos fényképalbumok rekonstrukciója immár nem a felbukkanó rokonok, barátok történetét igyekszik feltárni, hanem a család tárgyi környezetét és annak továbbélését vizsgálja.

A Családi Vitrin projekthez kapcsolódóan a Lindenfeld Partners kiemelt figyelmet fordít olyan műalkotások és művészek megismerésére/megismertetésére, akik/amelyek kifejezetten egy család történetéhez köthetőek.

Lindenfeld EmilA Lindenfeld Partners kezdeményezői a Lindenfeld család budapesti leszármazottai. A projekt egyik ihletője Lindenfeld Emil festőművész élettörténete. Az 1905-ben, Hódmezővásárhelyen született művész már fiatalon elhagyta Magyarországot, hogy azután jelentős karriert fusson be Olaszországban, majd az Egyesült Államokban. A Lindenfeld család Magyarországon maradt leszármazottai az életmű számos korai darabját őrizték meg – átvészelve a második világháborút, a kommunizmus és szocializmus évtizedeit. Számukra a festői életmű ezen darabjai családi értéket jelentenek, közös emlékek őrzői és mementói. E vonatkozásában az értékes képek nem különböznek az önértékkel nem bíró, de hasonlóan „sokat látott” tárgyi emlékektől. A Lindenfeld Partner’s ezt az összefüggést kívánja feltárni a Családi Vitrin projekttel.

Archiv foto

Paintings and chair anno

Ez a fotógráfia 1942-ben készült. A képen egy jómódú szegedi vaskereskedő család ünnepel egy születésnapot, vagy tán valamely más családi alkalmat. Két évvel később a fotón szereplők közül kilencen válnak a holokauszt áldozatává. A képen látható vidám arcok közül ma már szinte senki sincs az élők sorában. A gyönyörű csillár azonban mindmáig megvan. Megvannak a házigazdák falon látható portréi is. Megmaradt valamennyi az ezüst étkészletből és a porcelánok közül. Ugyancsak megvan a kép közepén látható, fafaragással gazdagon díszített antik karosszék is.

szek
Karos szék, 1942-es szegedi fotón látható

A Családi Vitrin projekt a családi történetek feldolgozását, megelevenítését tűzte ki célul maga elé a mesélő tárgyak „szóra bírásával”. Az élettelen tárgyak emlékeket közvetítenek, emlékeket tárnak fel a túlélők, a leszármazottak és a történészek számára. Ezek a tárgyak évtizedeken, vagy sokszor évszázadokon keresztül utazva váltak teljes családok érzelmi-, identitásbeli- és történelmi mementóivá. Egyes tárgyak generációról generációra tanúskodnak a családok történetének változó szerencséjéről, gazdagságáról, szegénységéről, az ízlésük formálódásáról, vágyaikról, elszántságukról.

A Lindenfeld Partners azért jött létre, hogy segítsen a tárgyak meséjének feldolgozásában, elmondásában.